2013. április 30., kedd

Wokban sütött zöldséges csirke kesudióval és kókuszos tésztával - VKF 56!

A VKF-et, azaz a Vigyázz, kész, főzz! rendezvényt Chili&Vanília találta ki 2007-ben. Mautner Zsófi a játék célját a következőkben fogalmazta meg: "Az ötletelés, a kreativitás, a kulináris sokszínűség, a főzés, evés és ezek megosztásának öröme. Az már a praktikus hozadék, hogy egy bizonyos témában sok-sok remek receptet és ötletet gyűjthetünk össze egy helyen. Nagyon izgalmas lehet majd látni, hogy ugyanazt a kérdést a különböző gondolkozású, hátterű, korú, lakhelyű, ízlésű ínyencek milyen másképp közelítik meg. Hátha felbukkannak olyan gasztroblogok, amelyekről nem is tudtunk."

Jelenleg a játék már az 56.-dik fordulójánál tart, és éppen az Orchidea a konyhában gasztroblognál van a staféta. Eddig részt vettünk a 45.-en, ahol tökös ételekkel készültünk, a 46.-on ahol vega ételeket kellett alkotni, és a 47.-en ahová téli piknikötleteket vittünk. Ez alkalommal Anyák napi étellel kellett készülni, bármivel amit szívesen készítenénk az édesanyánknak vagy a nagymamánknak.

Mivel most hárman együtt nem tudtunk indulni, (hiszen mindenkinek megvan a saját gondolata,  élménye, és sztorija a saját receptjéről), így most egyedül vállaltam, hogy jelentkezem a játékra.

"Wokban sütött zöldséges csirke kesudióval és kókuszos tésztával" erről a címről valószínűleg senkinek nem jutna eszébe egy igazi klasszikus vasárnapi családi ebéd, nekem viszont sokkal többet jelent ez annál. Amikor összejött a család, és mi lányok hazatértünk a hétvégén a kollégiumból, és az albérletből, akkor Anyukám sokszor csinált Szecsuáni csirkét, mert ez volt az az étel amivel igazán meg tudott örvendeztetni minket. Akkoriban jött divatba a wokban sütés, így ez igazi kuriózum volt, főleg ha még üvegtésztát is tudtunk szerezni hozzá. Egy ilyen Ázsiai fűszerboltos barangolásunk során ismerkedtem meg például a fafül gombával is. Imádom az izgalmas és fűszeres ételeket, ezért fantasztikus élmény volt minden alkalom amikor ilyet ehettünk. Azzal, hogy ez az étel akkoriban az asztalra került, megnyitotta a kaput más kultúrák gasztronómiája előtt. Azóta is átjár miden új élmény, és kíváncsiság tölt el más nemzetek étkei iránt. Mindezt a nyitottságot, ami aztán a főzés szeretetén kívül sok más dologban is megmutatkozott, mind az Anyukámnak köszönhetem, még talán azt is, hogy ezt a blogot írhatom és szerethetem.

Nemrég megvettem Rachel Allen "A család kedvencei" című könyvét. Nagyon megtetszett a felosztása, tematikája és természetesen az a családközpontú gondolkodás is amit képvisel. Rögtön éreztem a párhuzamot közöttünk. Ahogy lapozgattam, találtam egy receptet, amit kicsit átdolgoztam, és most ezt szeretném megosztani veletek. Ez nem az a recept amit Anyukám készített, de be kell vallanom akkoriban sokszor használtunk kész szecsuáni alapot, és mivel felnőtt fejjel kerülöm az előre elkészített és tartósított ételeket, ezért ezt nem szerettem volna most megosztani veletek. (Ígérem, hogy egyszer átdolgozom az eredeti receptet, és elhozom nektek...)

Ezzel a recepttel kívánok minden Anyukának és gyereknek szép vasárnapot, és üzenem, hogy próbáljanak ki ezúttal valami mást ünnepi ebédként, és harapjanak együtt egy nagyot a világból! :)



Hozzávalók a csirkéhez:
  • 2 ek. szőlőmagolaj
  • 1 ek. olívaolaj
  • 5 gerezd fokhagyma 
  • 1 ek. reszelt gyömbér
  • 500 g csirkemell felcsíkozva
  • 1 répa, hámozóval vékonyra szeletelve
  • 3 közepes újhagyma srégen szeletelve
  • 1 piros húsú paprika vékony csíkokra vágva
  • 250 g gomba vékonyra szeletelve
  • 100 g kesudió még a zacskóban nagyjából összetörve
  • 1 csokor aprított koriander vagy petrezselyem
  • szezámmag (ízlés szerint)
  • szójaszósz
  • chili
  • frissen őrölt bors

Hozzávalók a tésztához:
  • alaplé: 2 bio zöldségleves kocka 1 liter forró vízben feloldva
  • 1 konzerv kókusztej
  • 450 g spagetti durum tészta

Előkészítjük a zöldségeket, a gombát, a csirkét, mindent szépen felcsíkozunk. 
Közben egy edényben felforraljuk az alaplét a kókusztejjel. Hozzáadjuk a tésztát, és a csomagoláson feltüntetett ideig főzzük. Amikor elkészült, akkor leszűrjük, és teszünk hozzá néhány kanállal a főzővízből, nehogy összeragadjon.
Ezalatt felhevítjük a wokot, és beledobjuk az összetört fokhagymát és a reszelt gyömbért. Pár másodperc után jöhet a csirke, amit addig sütünk még szép aranyszínű nem lesz. Ez után jöhet az újhagyma, a répa, a paprika és a gomba egyszerre. Figyeljünk rá, hogy a zöldségek átfőjenek de közben ropogósak maradjanak! E közben jöhet a wokba egy nagy löttyintés a szójaszószból. A végén adjuk hozzá a kesudiót, a szezámmagot, sózzuk, borsozzuk, ízesítsük chilivel.
A tésztát a wokban keverjük össze a zöldséges hússal, és a tetejére szórjuk rá az aprított koriandert vagy petrezselymet, és egy kis friss szezámmagot.
Jó utazást! :)

2 megjegyzés:

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések